Véget ért ez a félév is és immár csak a film van vissza, ami nem túl nagy feladat. És ami azt illeti egész szép félévet tudhatok maga mögött néhány emlékezetes bulival és új nagyon jó barátok felfedezésével, akikkel a néhány emlékezetes buliban is részt vehettem.
De nézzük a számokat és a statisztikákat. Először az index alapján az idei félév eredménye: 5 5(szigorlat!) 4 2 4 3 3 5 5 5 4 1 4 (ezt még nem tudom...) A(aláírás/teljesített tárgy) 4 A Ez azért nem rossz annyira, legalábbis ha azt nézzük milyen durva tárgyak voltak és mennyire nem tanultam ehhez mérten. Persze nem akarok a saját eredményemen rontani, merthát én értem el, persze nem kis szerencsével.
Aztán a félév bulijait nézve volt egykét igen emlékezetes, legalábbis a többiek elmondása szerint. Volt hatalmas buli a hallgatói napokon, ahol megtapasztalhattam a totális teleportálást a blui helyszíne és az ágyam közt, aludtam egy hatalmasat a rákban is, és még sorolhatnám, de felesleges, akik ott voltak látták és érezték a mámor okozta szeretetemet. Akik meg nem azokkal még buliznom kell majd egyszer!
A vizsgaidőszakban tapasztaltak azt mutatják jó évnek nézünk elébe, és ezért bizakodó vagyok. Várom a következő félévet és még jobban belehúzok minden tekintetben.
ÉS végezetül köszönöm a segítséget Mnek E/nek a globális tudás hatalmáért, az 533nak és mindenkinek aki szereti! a 3as számnak és a 3as drillnek amivel nyertem egy ezres, és a 11es számnak ami a születésnapom napja(márciusban) és a tantárgypedagóigia tételem ami megmentette az életem!