Térjünk rögtön a lénygre és klasszikusokat idéző in medias res kezdéssel bele is vágok. Csak próbáljátok elképzelni:
Állok a buszmegállóban a parasztnál(pécsett így hívjuk a buszpályaudvart) és várom a buszt. Szépen beállok a sorba, szerény számításaim szerint a negyedik-ötödik lehetek. Ahogy közeledik a busz indulásának ideje egyre duzzad a sor mögöttem, és sajnos előttem is. De mivel édesanyám jámborságra nevelt csak hallgatom a zenét és egyre hangosabbra tekerem a volumét. Beáll a busz és mindenki tolakszik, az öregek veszekednek két vén fószer majdnem bunyózik és néhány alulművelt fiatal meg röhögve előremegy és felszáll(büdös bunkó...) Ekkor még mindog nem vagyok ideges. Akkor sem mikor kétszer kiszúrják majdnem a szemem és háromszor majdnem kiszakítják a kabátom egy esernyővel Az sem igazán idegesít, hogy úgy érzem magam mint börtönben a csicskák zuhanyzás közben.
Fent a buszon meglepetésemre még van hely és le is huppanok egyre kívülre, mert rövid az út. Mellettem a másik kettesen vén faszi vár és les. Megérkezik egy anyuka a gyerekkel és kérdzi a faszit leülhet-e. A fickó mondja nem mert a feleségének foglalja helyet. Én felállok és átadom a helyet. Ekkor a teljesen tömött buszon hátrajön egy faszi szintén kb hatvan lehet és leül a feleségét váró faszikám mellé. Jó legyen itt sem húztam fel magam.
Az egész utat végig állom, miközben a negyed órás út háromnegyedórásra bővül és a dugó mellett, még épp költöző kedves emberek foglalnak el egy sávot a főútból csúcsidőben. Ez sem gond.
Végre hazaérünk és szállnék le erre egy 180 kilós asszonyság áll előttem az ajtóban és azt várja a 10 centis résen férjek el mellette a táskámmal és magammal együtt.
- Nehéz lett volna azt a kurva nagy valagát levonszolni, hogy elférjünk mi?! -
hangzik el a számból és végre minden olyan könnyű és nincs többé harag, elszállt...
Azt azért hozzátenném, hogy megtanultam valamit. Az iszonyatos zúzós zenék egyszerűen generálják stresszes helyzetben az idegi alapon való gondolkodást, vagyis az idegbetegséget. Ám van aminél semmi sem stimulálja jobban az idegességet. Ez pedig Pink. Pinket soha, ismét lem SOHA ne hallgass ha ideges vagy!!!