Érdekes dolog ballagásokon részt venni, főleg mikor már csak szép emlékként tudsz visszagondolni arra milyen is volt a tied. Most épp Esztergomban, voltam az unokahúgom ballagásán, aki amúgy egy tündéri csaj. Imádom, ráadásul hatalmas nagy sztár a suliban, valahogy úgy ahogy én is voltam annak idején. Ugyebár ez is egy iskolai ünnepség. Tehát himnusszal kezdődik és szózattal zárul. Ez egy hagyomány, szerintem ez mindenütt így van és eddig csak egy olyan ünnepségen vettem részt, ahol ez a hagyomány meg lett bontva.

Az ünnepség az igazgató túlzott politizálás kívül semmi különöset nem tartalmazott. Az unokahúgom természetesen kapott egy igen szép elismerést és hozzá pénzt is, na ez az én családom.... Aztán családi ebéd, iszogatás estébe nyúló beszélgetés, Zenit Szentpétervár győzelem a Bayern München felett, aztán egy kis vurstli... Ma meg már ma van és nincsenek idegesítő szar alak rokonok, se a hülye nagypofájú gyerekeik és én kissé punnyadtan ülök és gondolkodom. Elég fura belegondolni, hogy egy év múlva diploma, ha minden jól megy, aztán egy munkakeresős nyár, talán az utolsó a gyerekkorból. Aztán felnőtt élet. Rá egy évre 5 éves érettségi találkozó, borzasztó. Nem az, hogy találkozni kell, hanem hogy ilyen hamar elment ez az idő. Pedig elment és annak ellenére, hogy napi kapcsolatban vagyunk, legalábbis a kemény mag, mégis furcsa érzések kavarognak bennem...

Összeszorul kicsit a gyomrom, ha arra gondolok vajon tudok-e majd boldogulni, vajon azt fogom majd csinálni amit szeretnék, vajon meg lesz-e még M és együtt kezdjük-e el az „életet”, ugye nem okozom csalódást a szüleimnek, és vajon akik most a barátaim akkor is meg lesznek-e még?!