Most abba ne menjünk bele, hogy milyen a viszonyom a halállal, mert nem éppen rózsás.
Az is más dolog, hogy a nagymamáim sosem viselkedtek igazi nagymamaként az unokáikkal főleg velünk nem, bezzeg Ő.
A Dédimet Nyers Annának hívták. 92 évet élt le úgy, hogy az egészet végigdolgozta szinte és mindig boldog volt, még a legnehezebb időkben is. Az Ő kacaja és nevetése volt a legszebb és legőszintébb a világon, s ráncai ellenére mindig nagyon szép volt. Én mindig úgy láttam, hogy sosem öregedett, megállt körülötte az idő. És az Ő házukhoz hasonlót szerettem volna éveken át, a kis kerttel, baromfiudvarral, a gyerekkoromban olyan nagyon szeretett kis bújócskázóhellyel, ahol a világon a legpuhább volt a fű.
Az öcsém több csibét is kinyúvasztott mégsem kaptunk sose lecseszést. És mindig segíthettünk megetetni a baromfikat. Imádtam belenyúlni a ledarált kukoricába. És persze segíthettünk fát dobni a kazánba.
Soha sehol nem ittam olyan finom málnaszörpöt mint ott és mindig azt mondta a mama, hogy abból a málnábol vagy gyerekek amit tavaly ti szedtetek le a kertben. A spájz olyan volt mint egy igazi elvarázsolt kastály rég nem használt titkos járata. És a légpuska ami a sarokban állt akkoriban olyan volt mint a világ legnagyobb puskája.
Mikor ott aludtunk nála a falon lévő erősen kit-kattoló órát mindig levette, nehogy ne tudjunk miatta elaludni, és reggelente mindig együtt reggeliztünk. Olyan jó húslevest sem ettem soha mint ott, és persze itt tudtam meg, hogy a borsba belszagolni nem a legjobb dolog. Itt láttam először olyan centrifugát amire rá kell ülni, hogy menjen és az oldalán ereszti ki a vizet.
És sosem felejtem mikor a Dédi nálunk aludt kertvárosban és, hogy ne legyen sötét teljesen, míg elalszunk rátette a kendőjét, ami mindig a fején volt, a lámpára. Majdnem kigyulladt.
Most pedig nincs többé. Néhány éve már összekeveredtek az emlékei és nem igazán értette mi van körülötte. Olyan volt mintha a múlt magával ragadta volna és már nem is engedte el.
Sosem fogom elfelejteni és azt hiszem ezzel mindenki így van aki csak ismerte, mert Őt tényleg mindeki szereti és szeretni fogja mindig.